Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester, Kiss Imola gazdasági igazgató és majdnem a teljes helyi tanács ellen bűnvádi eljárást indít a DNA – derül ki a korrupcióellenes ügyészség honlapján közzétett közleményből, írja a Transindex.ro
A vád szerint Dorin Florea 2013. július 18-án törvénytelenül utalt át négymillió lejt a helyi költségvetésből a marosvásárhelyi ASA futballklub (teljes nevén Asociația Sportivă Fotbal Club Municipal Târgu Mureș) számára, mivel ennek adóhátralékai voltak.A felsorolás szerint Benedek István, Gombos Géza Csaba, Peti András, Józsa Tibor, Karácsony Erdei Etel, Bakos Levente Attila, Törzsök Sándor László, Kikeli Pál István, Soós Zoltán, Haller Béla, Roman Ioana Dana, Matei Dumitru, Puiac Ion Claudiu, Farcas Ioan, Gujan Herman, Somesan Cristina, Sabau Pop Aurelian, Loghin Lucian Mircea és Gheorghe Urcan helyi tanácsosok, valamint két jogász ellen is eljárás indul.
Florea illegális körülmények között kezdeményezte az erre vonatkozó határozatot, a többi gyanúsított pedig részt vett azon az ülésen, amelyen ezt elfogadták – áll a közleményben.
|